10. fejezet

 

A jó Jenő a tízezer sátor között áll, olyan helyen, hol útszerű hely van egyenesen a sátrak között, s mint mindenki, Ő is Attilát figyeli. Most nem az aranyban pompázó király balján áll. Ott, ami hely Őt megilleti, hiszen mint neve is mondja, Ő a király tanácsosa, s olyankor annak bal fülébe szokott súgni.

Nem ott van, mivel kérte urát - aki el is bocsátotta -, hadd igyon régi katona cimboráival a rómaiak oly áldott méz ízű borából.

Ivott is rendesesen. Elöl járt a cimborák között is a kupa mézes bor illatú fenekének gyakori figyelésével, szimatolásával. De hát Ő csak a király tanácsosa, s mint ilyen kitűntető cím viselője, neki itt is mutatni kell.

Jenő olyan negyven lehetett. A királlyal tán egyivású, de csak kicsit fiatalabb. Arcán hunos bajusz. Ruházata jelezte, nemes. Csapott fekete süvegén az oroszlánbőr csak mutatóban, nem úgy, mint Attilának van.

Válla széles, palástja bíbor, mert ura szerint jól megy az aranyhoz ott mellette a balján így, csata idején. Meg rangos is. Ő nem szerette, mert hivalkodó, vívás során hamar rátalált az ellen. De hiába. Nemesnek csatában is nemesnek kell lennie, ha alkalmanként sok dologgal is jár, vagy veszéllyel.

Néhol arany szegésű, de inkább szerény bőr mellénye csak úgy csattan hatalmas mellkasán, annyira feszes. Karjainak izmai szabadon. Szeme szúrós, orra fitos a sok kóstolástól és akkora, mint egy sziklaszirt a kietlen síkságon. De mint minden jó hunnak, az Övé is laposra ütlegelve. Már tíz éves kora óta viseli ezt az éket ilyen formán az arca közepén. Akkor lett harcos. Legalábbis ezt gondolja, s mondja is. Kik ismerik, nem vonják ezt kérdőre. Van, ki nem meri, Attila pedig nem bánja, ha a jó Jenő ezt gondolja. Még úgy sem, ha eme éket Ő tette egy csapással Jenőn ilyenné.

Mert Jenő mindig azt mondja, amit gondol. Ezért is került baljára Attilának. A király úgy gondolta, ha ármányt akar hallani, vagy cselt, azt bárkitől hallhat, de a valót, azt Jenő mondja meg.

Hát ez a nagy harcos, a király tanácsosa, most, kissé borgőzös tekintettel nézett Attila felé, ugyanúgy, mint körülötte ezrek is, majd kicsit oldalvást, úgy balra fordult. Sandított kicsit. Látta, de nem hitte.

Fekete sörényű, fekete szőrű ló. Háttal Attilának, fejjel a mezőnek. Vad, ugrásra készen. Ami még jobban eszét vette Jenőnek, az a hátán lévő gnóm. Apró, fehérnek látszó, olyan gyermekemberforma valami. A ló hatalmas farizmán kuporgott, lábait maga alá húzva. Szeme kékesen izzott, mintha tüzelne, de látszott, hogy szembogara erősen fekete.

Jenő behunyta a szemét és megrázta a fejét. Ismét nézte. Ott volt. Látta. Vagy mégsem? Jobban kezdte nézni.

A gnómon arcvonás nem volt, legalábbis nem emberi. Jenő ezt látta. Mintha egyik pillanatban kutya, majd farkas lenne. Vagy mégsem. Az orra nem olyan hosszú, nem igazán kutya, de a torz arc egyre feketébbnek hat. Körülötte nagyon halvány kéken izzik a levegő. Tán tigris, vagy oroszlán az a fej. De vad és tajtékzó. A düh látszik rajta. Gyilkos.

S még valami. Mindjárt ugrik. Attilát nézi, vagy arra, de inkább Attilát.

Jenő bambán bámul, s mivel harcos, jobb keze a bal oldalán, aranyos övön függő hosszú, kemény acélú pengéje míves markolata után nyúl. Nem tudja, csak teszi. Szeme elkeskenyedik, válla kissé előrebillen. Bortól ingadozó testtartását enyhén előre tett jobb lábával támasztja meg. Számol. Agya vadul kattog. A másodperc tört része alatt ismeri fel még ebben az állapotában is, hogy a tőle olyan nyolc lépésre lévő kis gnómot ugrása közben is eléri. Csak arra a nyeregre kell fellépnie, ami alig egy hosszabb ugrásra van tőle, így a kardja és a teste hossza kiteszi a hiányzó távot. Csak a megfelelő pillanatot kell elcsípnie és már ketté is szablya a levegőben ezt a kéken izzó valamit.

Így gondolt. Közben lábait már egy feszes ugrásra eresztette, mikor hirtelen ennél is jobban meglepődött.

 

Oldal: A hun Isten kardja 10. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat