33. fejezet

 

Jenő kicsit még részegülten, de gyanakvón pillogott a boroskupára, s nehezen felejtette a nemrég látott forgószelet. Épp készült volna tölteni, mikor egy medvebőrbe öltözött vékony alak hasította meg egy nemrég csatlakozott katona nadrágját. Mosolygott is, s motyogta maga elé: - Fiumé, Fiumé!

Aztán hirtelen eszébe ötlött Eszkam, meg a forgószél, de aztán elhessentette a gondolatot, mivel a nő nem Eszkam után ment, hanem kicsit arrább.

-         Már megint a mézesbor! - mormogott hangosan Jenő, mikor a király küldönce megjelent előtte.

-         Attila hívat!

Jenő már indult is, nem gondolt mással.

Kis idő elteltével lépett be az aranyos sátorba. Azonnal Attila mellé sietett, ahol helye szabadon volt, de Eszkamé nem. Pillanatra megállt, majd Attilára nézett, ki felállt és átölelve üdvözölte tanácsosát.

-         Csatlakozz hozzánk! Nézd! – s azzal Jenő felé nyújtotta a kardot. A teremben hirtelen csend lett, majd mindenki a két személyt figyelte.

Attilát és Jenőt. Eddig senki kezébe nem adta a fegyvert a király, s most mindenki számára bizonyosságot nyert a hatalom.

Jenő félszegen nyúlt a kardért. Kezébe vette. Vizsgálta. Attila közben a sátor egyik sarkában kuporgó gyermekre nézett, majd hirtelen valami kellemes bizsergés fogta el.

Aldar nem mert az asztalnál ülőkre nézni, de érezte, hogy a király most Őt figyeli. A jelenlévők is észrevették, s Ők is a gyermeket kezdték figyelni. Réka, ki eddig a király oldalán állt most előre indult, s a gyermekhez lépett.

-         Gyere. – mondta. S az emeletre vezető lépcső felé kísérte.

Jenő szinte megbabonázva nézte a fegyvert. Majd hirtelen valami rossz érzés fogta el. Gondolatai támadtak. Látta magát, amint a karddal a kezében hatalmas seregek előtt áll, s a kard lánggol. Kéken lánggol, majd látta messziről, amint a kardot egy másik személy tartja a kezében. De nem egy kardot, hanem kettőt. Ugyanolyanokat, amilyet most Ő fog a kezében, s annak az embernek hosszú, barna haja van, arcán sisak, testét fekete palást fedi. s az egész teste kéken lánggol.

Hirtelen kinyitotta a szemét és elengedte a kardot, ami az asztalra esett.

-         Mi a baj? – így Attila.

-         Semmi. Csak nem vagyok méltó arra, hogy ezt a fegyvert a kezembe fogjam.

Jenő szíve hevesen kalapált. Arca lángolt. Most először hazudott Attilának. 

 

Oldal: A hun Isten kardja 33. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat