26. fejezet

 

Oguz iramodott, majd röviddel utána megállt. Érezte, megvan a hely. Innen elérheti, akit akar. Teste a földről felemelkedett, vagy arasznyira. Először jobbjával csapott, majd balljával. A sistergő kék kardok kinyúltak karjaiból hosszan. Aztán fordult és ismét előre, hátra. Így csapott Oguz mindkét karddal, de akkor már teljes kört írva, kétszer. Egy pillantás volt csak. Látta a széthulló testrészeket, de agya nem foglalkozott vele. Aztán vége. Ennyi volt. Semmi több. Nem volt csata, vagy harc, csak a bosszú. Az a jó, édes érzés, ami a fájdalom helyét váltotta ott benn. A szívében. Olyan emberi. Kellett neki akkor, ott. Elégedett volt, majd jobbra fordult.

Szeme és agya nem volt felkészülve arra, amit lát. Tőle ugyanolyan távol, csak átellenben lakott Filéne, az a gyönyörű teremtés. Haja fekete, arca fehér, járása kecses, könnyű. Alakja sudár.  Olyan szépet az a nyolc éves fiúcska még sosem látott. Hát most eszébe jutott Filéne, ki tizenkettő, és annak az aranyos, csatakos-szürke paripája. Feléjük fordult hát, gondolta mi lenne, ha a lány látta volna az Ő erejét onnan a sátor elől. De nem látta.

Oguz csak némán nézte a sátor helyét, melynek maradéka vöröslött. Nem értett már semmit. Gondolatai elvesztek. A meleg érzése elillant.

Ahogy roskadt magában, úgy, gondolatok nélkül, egy fekete palást lebbent a szeme előtt. Medvebőrből volt, s az illata is ismerős.

Oguz felnézett, szemében gyermeki fény gyúlt ismét, nem az előbbi félelmetes, gonoszan kék, hanem olyan ártatlannak tűnő. Átölelte a zömök lábakat és rebegte elcsukló hangon: - Eszkam! Kérlek! Segíts!

 

Oldal: A hun Isten kardja 26. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat