42. fejezet

 

Attila hatalmas kíséretével elérte a mezőt. Lovát vissza fogta vágtáról. Már látta a három alakot a földön. Az egyik apró termetű volt, gubbasztott a földön. A két medvebőrbe öltözött alak csakis táltosai közül való lehet.

Nincs ok aggodalomra. Lassan ügettek, majd jobban körülnézett. Tekintetével Urkon házát kereste. Főbírája már elé kellett volna jöjjön. Valami nincs rendjén.

Ahogy lassan közeledtek érzése igazolódni látszott. A dögevő madarak tetemeket marcangoltak. Itt halál járt.

Hamar elérte a menet Eszkamot, Fiumét és a fiút. Attila a földön fekvő Urkonra nézett, majd leszállt lováról.

Halkan kérdezte a táltostól:

-         Mi történt?

-         Nem tudom Attila. A tetemek egy részét már a vadak elvitték. A gyermek maradt csak életben. Urkon már halott volt, mire ide értem. A papnő utánam érkezett. Segített ellátni a gyermek sebeit.

Réka ösztönösen pattant le lováról, majd ment Aldarhoz és takarta el szemét. Mentette a gyermek elméjét. Nem akarta, hogy így lássa apját. Kicsit dühös is volt. Látta, amint Oguz a földön ül. Dülöngél. Karja, feje bekötve. Ezek szerint már menthetetlen. Elméje sérült, mint az őrült katonáké, kiket a táltosok valami fűvel és igékkel gyógyítottak. Sikerre ott is alig lehetett számítani. Nemhogy egy gyermeknél.

Attila intett Rékának, ki Aldart a menet végére kísérte, majd egy kísérőre bízta, aki megindult vele vissza a haditábor felé.

 

Oldal: A hun Isten kardja 42. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat