44. fejezet

 

Horka hatalmas termete, mint két hun. Nemcsak súlyra, magasságra is. Lova is hasonló volt. Nagyobb a többinél. Ki nem állhatta az íjazást, miközben vágtat, de ha kell hatalmas íját Ő is olyan gyorsan feszítette, mint apróbb termetű társai.

Elsőként érkezett a haditábor felé a reggeli felderítő útról. Feje felett seregnyi dögevő madár szállt. Csak mosolygott a baljós jeleken, mikor észrevette a maroknyi rómait.

Köztük is az a díszes sisakos keltette fel érdeklődését, kinek páncélzata is mívesebb volt a többinél. Hanyat fordult le lováról, annak fara irányába, majd kezével ellökte magától az állatot.

Hirtelen indult meg áldozata felé.

Argosz, ki most áldotta saját eszét, hogy ismét ruhát cserélt egyik katonájával, csodálkozva figyelte a kialakult jelenetet. Tizenegy emberével vonult ki, s biztosította Triosz számára a visszatérést. Itt várták feljebbvalójukat.

A hatalmas termetű hun harcos, kinek fonott haja nyaka köré volt tekerve, s annak végén egy penge villogott, hátra felé fordult le lováról és kiszámíthatatlanul gyorsan közeledett a díszes páncélzatú római katona felé. Már oda is ért. Bal kezével fogta meg annak nyakát sisakrostéjával együtt, s csak egyetlen mozdulat volt az egész. A reccsenés, mint mikor csonthéjú termést törnek, de most betöltötte az egész teret, s mintha ismét és ismét hallatszott volna.

Majd a következő pillanatban tíz bamba szempár meredt Argoszra, ki tudta, ezzel vége. Harcolnia kell, ha életben akar maradni. A hun valószínűleg egy felderítő, mint Ő, s így csak egyetlen dolgot akar, a légió távolságát a hun hadtól. Így nem érdekli vallatás sem. Sokkot akar okozni, ahogy Ő is szokta, s ezt a vezető leölésével teheti. Mivel társai elárulták, így nincs csel. Ölni kell, vagy ölik.

Horka már akkor érezte, hogy nem a vezért közelíti meg, mikor megcsapta a díszes páncél felől a vizelet szaga. Már nem változtathatott, ezért a bénult katonának még azelőtt törte el a nyakát, hogy a többi felemelhette volna a tekintetét. Már csak tizenegy. Számolta magában. El is mosolyodott, hiszen tudta, az Ő csapata már ott van mögötte, s mindegyikre íjat húztak.  

A maradék római ösztönösen egy személyre nézett, aki azonnal kardja után nyúlt.

-         Megvagy. – motyogta Horka, s már érezte is azt a kellemes bizsergést, mit férfias csata előtt szokott, mikor életét tette kockára.

Argosz egy pillanat alatt leemelte sisakját. Látta az előbb, hogy annak hasznát nem veszi. Most biztosan nem. A földre dobta magát, s lendületből csapott a hatalmas hun bal alsó lábszárára. A fém-fémen csattant.

Argosz miközben talpra állt. elkomorodott. Egy hun, kinek alsó lábszárát a nadrág alatt fémpáncél fedi.

Termete fejjel alacsonyabb volt Horkánál, de rendkívüli ügyessége miatt a hatalmas hun gyors csapásait rendre védte.

Horka megelégelte ezt a már szinte hosszúnak mondható csatát. Tiszteletre méltónak tartotta a római harci tudását. Lassított, majd eltávolodott a harcostól. Tunikája alól elővett még egy rövid kardot, majd mindkettőt alkarja felé fordította. Nyaka köré tekert hajfonatát most kiengedte a háta közepére.

Argosz nem értette ezt a testtartást. Elkezdte körbejárni a hatalmas hunt, közben kardjával felé bökött ütemesen, majd vadul kutatott gondolatai között. Nem volt ideges harcos. Felmérte ellenfeleit és sohasem becsülte le azokat.

A hosszú hajfonatot, s azon a pengét figyelte, ami megindult vele ellenkező irányba, s közben a hun két karjában lévő kardok hirtelen nagyon hosszúnak tűntek annak karjaival együtt. Először az egyik. Erre számított, majd a másik, de az nem a megszokott irányból, hanem félkörben érkezett lentről. Ezt már nehezebben érte el, de megvolt. Ezzel egy időben ernyedt el a kardot tartó keze. A hajfonat pengéje elérte a csuklója fedetlen belső részét, s elmetszette azt. Fegyvertelen maradt. Hanyat gurult, bal kezével azonnal a vérzést csillapította, ösztönösen.

Horka kiegyenesedett. A római felé fordult. Eltette kardjait, majd hajfonatát a nyakára tekerte. Hun katonái közben leszálltak lovukról és lefegyverezték a többi katonát, kik az eddigiektől lebénultan állva nézték vezérüket, kit eddig még szemük előtt nem győztek le párviadalban. Halálát várták, de az elmaradt.

Horka meggondolta magát. Tetszett neki a római harcmodora, aki okos volt, harc közben is figyelt.

A hun sokat tanult a táltosoktól.

Az ilyet nem vallatni, vagy kínozni kell, hanem harcolni vele. Az is egyfajta vallatás. Ha túl sok hasonló van belőle a légióban, még meglephetik közelharcban a hunokat.  

 

Oldal: A hun Isten kardja 44. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat