g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja

g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja Minden jog fenntartva.©

24. fejezet

 

Triosz csak nézte, ahogy tíz főből álló maroknyi csapata vonul a legelőn, s azt is látta, ahogy az apró fehér lény, az a kis kócos forma fiúcska feláll a nyilak közül, majd csapata felé indul. Még mosolygott is, hiszen tudta, emberei jó katonák. Elvégzik feladatukat mindig. Senkit sem hagynak hátra.

Triosz zavaros elméje apjáéra hasonlított. Emlékszik még, mikor a jó öreg, kinek nevét is utálattal mondaná ki ezért ha teheti felejti -, hogyan ölte meg rabszolgáik gyerekeit, akik játszópajtásai voltak. Bűnük az éhség volt, meg a kakas, amit elettek.

Triosz különbnek gondolja magát apjánál, de nem volt az. Ezt minden katonája tudta. Meg is mondták volna neki, ha nem félik annyira apját jóval felülmúló szadista haragját, melyhez testi ereje is megvolt.

Egyszer marokkal roppantotta szét egy tizenkét éves fiúgyermek koponyáját, aki vívni akart, karddal, s csak úgy mutatta a többi maflának, kik szintén ott sereglettek, milyen hatalmas is egy felnőtt, de legfőbbképpen Ő, mit is neki egy gyermek.

Éppen ez jutott eszébe, mikor látta a fiúcskát, az apró kis fehér bőrű fiúcskát, aki olyan tizenkét éves forma lehetett, éppen iramodott. Nem ismerte, nem tudta, hogy csak nyolc. De nem akárhogy iramodott az. Keze lángolt. Kéken. Égkéken izzott.

Triosz elejtette az üszőlábat, melyet addig gondolataiban annyira magasztalt még előtte, s közben jóízűen falt, hogy milyen jól is sütnek ezek a népek.  Kardja után kapott, de már nem volt mit. Kézfeje a porba esett kardja markolatával. Felső teste épp akkor vált el lábaitól.

Akkor Triosz már Oguz szolgálójaként várt a fiúra a másvilágon, hajszálnyival előzve meg harminc társát, kikkel együtt volt akkor, a hun sátornál. De pillantás alatt érkezett a többi húsz. S még pár földműves, kiket még nem látott soha, s lesznek majd oly sokan, nem is tudják mennyien.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 27
Heti: 90
Havi: 542
Össz.: 57 414

Látogatottság növelés
Oldal: A hun Isten kardja 24. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »