36. fejezet
Fiumé beleegyezően bólintott, majd hirtelen megállt. A távolból csatakiáltás hallatszott. Kevés az idejük és sok a földön a fegyver, a páncél. Elkezdték egy részét összeszedni, majd elhordták és a széna alá rejtették. Alig végeztek, megjelent az első fekete madár, majd jött a többi. Rengeteg.
Eszkám a lovat vizsgálta. A nyakából kivette a nyilat, majd a lábát nézte. Bekente, majd kötést helyezett rá. Erős jószág, tán kibírja.
A papnő csodálattal és félelemmel nézte az elkövetkező eseményeket. Az erdő vadjai elkezdték takarító munkájukat. Szinte csak pár méterre tőlük, de közelebb nem jöttek.
- Ne aggódj Fiumé. Nem bajlódnak veled, ha van könnyebb zsákmány is. De ha megérzik, hogy félsz … - Eszkam elégedetten elmosolyodott.
- De ezek rengetegen vannak.
- Tetem is van. - Eszkam az üszők felé mutatott. – Tíz volt Urkonnál, kétszer annyi a másik oldalon. Néhány földműves is.
- Mennyi lehet? Mármint ember?
- Nem tudom. Olyan ötven katona még.
- Kibír ekkora terhet egy gyermeki elme?
- Csak remélni tudom.
A papnő gondolkodott, majd ismét Oguzra terelte a szót.
- Nekem biztosíték kell Eszkam.
- Miféle biztosíték?
- Nem akarom, hogy ellenem fordítsd. Tudom, hogy képes lennél rá. Hadd beszéljek vele.
- Nem kutathatsz benne!! Nem léphetsz be!! Most nem!! Végzetes lehet. – Eszkam olyan gyorsan állt fel és kereste Fiumé tekintetét, ahogy csak tudta, de már késő volt. Érezte mit akar a papnő.
Fiumé szemhéjára festett kékes-sárgás színű, igéző szempár meredt rá erősen fekete szembogárral, mi egy pillanatra kibillentette egyensúlyából. Hirtelen elkapta tekintetét, de már nem tehetett semmit.
Ekkor már Fiumé sem. Teste lassan kezdett emelkedni a földtől. Ajkát néma sikoly hagyta el, ahogy gyönyörű, most már nyitott szemével Eszkamra meredt. Tekintetében segélykérés lángja lobbant. Teste halványkéken kezdett izzani, ahogy lassan vízszintesbe fordult, olyan deréktájt.