27. fejezet

 

Az aranyos sátor első szintjén a posztóval fedett ablakok mögött két szempár tekintett a távolodó forgószél után. Egy kék és egy zöld. S mindkettő oly bájos, ártatlannak tűnő, s legfőbbképp kívánatos, hogy a férfinépek mindkettőt kerülték, ha nem akartak bajt maguknak. S jól tették.

A látvány miatti érzés, mely elfogta a nőket egyszerre volt izgalmas, új, de olyannyira félelmetes is, hogy hasonlót se nem láttak, se nem éreztek még soha. Tekintetük találkozott. Szavak nélkül is értették már egymást. Hosszú és mély kapcsolat volt az övék, mit megannyi titok övezett és tett elválaszthatatlanná.

Fiumé bólintott, majd szó nélkül távozott. Tudta, sietnie kell, ha el akarja érni Eszkamot, ki szinte a forgószél távolodásával együtt hagyta el a sátordombot. 

-         Hozd el nekem őt! – Réka csak ennyit mondott, majd a sátor belső lépcsője felé indult, hogy méltón fogadhassa urát annak új szerzeményével.

A táltos papnő, ki medvebőr palástot viselt, ugyanúgy mint férfitársai, fejére hajtotta a kikészített medve fejet, majd kilépett az emeleti sátor külső falán épített lépcsősorhoz, s azon a helyen távozott, hol az ágyasok közlekedtek. A külső lépcső is posztóval fedett. Az ajtónállók kérdés nélkül, lehajtott fejjel,  szabad utat engedtek a távozó személynek.

 

 

Oldal: A hun Isten kardja 27. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat