41. fejezet

 

A táltos három szót hallott Oguztől. Pej! Apám! Filéne! Csak ennyit.

Hirtelen hátrált, majd lélegzete szinte elakadt. Hallott már ilyenről. Apja, Gorda mesélt neki erről. Mikor belül két olyan erő találkozik, mely a testet kívül is mozgatni tudja. Mivel Fiumé Oguzt akarta, máshol nem is lehet. A táltos agya sebesen vágtatott. Gondolatai oly gyorsak voltak, hogy cselekedete szinte alig érte utol az agya által kiadott parancsokat.

Tudta, hogy belül az idő másképp telik. Utánuk nem mehet. Tapasztalta már sokszor, de azt nem, hogy milyen akkor, ha külső jelek is vannak.

-         Fiumé! –sziszegte. – Soha nem hallgatsz senkire! Gyere ki! Megkaptad amit akartál.

Mire a mondatot befejezte, már Oguz szájában kente szét mutatóujjával a főzetet, csak most sokkal nagyobb adagban.

-         Ha meghal a gyermek én nem tudom, mit csinálok veled!

Fiumé még mindig lebegett. Eszkam legnagyobb döbbenetére kinyitotta a szemét. Rá nézett, majd szavakat akart mondani:

-         Nem tudok! – szinte csak sóhajtott. – Nem enged!

A papnő hirtelen a földre esett. Az egész nagyon rövid ideig tartott. Külső szemlélő szinte észre sem vette volna az egészet.

Fiumé teste rázkódni kezdett, majd hirtelen abba maradt. A lágyékát forró nedvesség öntötte el, mit a puha föld azonnal felszívott. A földön fekve magára tekerte a palástját, majd összekuporodott és rövid ideig semmit nem szólt. Halálfélelmet ennyire még nem érzett, soha. Nem volt hova menekülnie. Hazudtak neki. Nincs más világ, vagy nem az, amiben eddig hitt. Az előbb képtelen volt irányítani saját gondolatait.

Rövid idő múlva a gyermekre nézett, aki ismét ülő helyzetben dülöngélt a földön. A gyermek alkarjain két rajz. Egy-egy kard rajza. Változnak. Hol ilyenek, hol olyanok. Nagyon halvány kékek.

Fiumé a táltosra nézett, majd lassan feltápászkodott. Magára vette palástját, majd alsó ruhájából egy-egy csíkot szakított, melyeket a gyermek alkarjára kötött, takarva ezzel a rajzokat.

-         Láttam őket. Éreztem is. Nem tehettem semmit. Nem ismerek igét, varázslatot, ami megállítaná. El kell őt vinned. Nincs választás. Ha nem tudod befolyásod alá vonni, akkor …

-         Elég Fiumé! Erről nem beszélhetsz senkinek. Én már hallottam róla. Elviszem a hegyre, ahol Apám könyvét őrzik.

-         Tedd. És ne is gyertek vissza. Soha.

Fiumé újabb csíkot hasított ruhájából, majd azzal a gyermek szemét kötötte be. Közben körülöttük lassan csitulni kezdtek a vadak. Már csak a madarak lakmároztak. 

 

 

Oldal: A hun Isten kardja 41. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat