40. fejezet

 

Oguz csak száguldott a réten Pejjel. Élvezte a szelet, a napot és a látványt. Mindkét kezével Pej sörényét markolta, mikor hirtelen egy medvebőrbe öltözött alak jelent meg előtte. Oly gyorsan termett ott, hogy kikerülni sem tudta, csak tolta maga előtt. Nem értett semmit. Gyermek agya ezt a látványt fel nem foghatta.

Az alak feltette a kezét, majd ő mintha repülne. Pej is. Csak szállt a levegőben, s tehetetlenül kapálózva megállt. Mint mikor a vízben úszik. Legalábbis úgy tűnt. Aztán hirtelen fájdalmat érzett. Belül. A szíve helyén.

Pej már a földön hevert. Nyakában nyíl.

-         Pej! – kiáltotta.

Aztán kicsit arrább nézett, s apját látta a földön, ki hason feküdt, hátában nyíl.

-         Apám! – kiáltotta.

Majd ismét, még lebegés közben oldalra nézett, s Filéne háza helyén vöröslő sátrat látott.

-         Filéne! – ordította, most már szinte önkívületi állapotban.

Akkor megjelent a lány. Oguz képzelete előhozta, s felé tartott. Csak felé. Arca már kivehető volt. Gyönyörű szép.

Fiumé megkapta, amit akart. A nevet és az arcot. Filéne. Mást nem akart, így távozott volna. Kezét leengedte, s elfordult.

Az emlékkép ekkor elmosódott. Oguz kapálózott a levegőben, hogy elérje azt a bájos teremtést. Nem tudta mi történik. Nem is tudhatta, hogy csak képzelete játszik vele, hiszen csak nyolc volt.

Aztán ahogy eltűnt Filéne, úgy halványult a medvebőrbe öltözött alak képe is. Oguz nem értette mi történik, de tudatát harag és düh kezdte elönteni.

Gyermeki agya oly sok rosszat élt át szinte pillanatok alatt. Az előbb még Pejjel száguldott a mezőn, most meg itt ez az alak, aki nem Eszkam, de nem is ismeri és elvette tőle Pejt, meg Urkont és Filénét.

Biztos, hogy Ő volt, így gondolt Oguz. Lebegése akkor abba maradt. Lába a gondolatában a földre ért, mert azt akarta. Teste halványkéken kezdett izzani. Szeme erősen kék lett.

Az alak most megfordult, rá nézett, majd mondott valamit. Oguz nem értette mit, de az megismételte.

-         Ne! Ne tedd! Engedj el!

De Oguz nem engedte. Haragját kezdte erre az alakra zúdítani. Két karját kitárta. Az alkarjain egy-egy kard jelent meg. Távol volt tőle ez a személy, de elérte. Felé nyújtotta a kardokat, ami most mint két kéz, körbe ölelte az alakot, majd lassan elfordította a levegőben. Közben egyre közelebb ment hozzá Oguz, hogy megnézze, mielőtt megöli. Látni akarta az arcát. Nem tudta miért, de látni akarta.

Aztán oda ért. A medvebőr palást a földre hullott, szabaddá téve a nő teljes testét. A lány lágy ruhája együtt lebegett a széllel.

Azok a gyönyörű szemek. De mintha nagyon félne. Oguz ekkor hirtelen elengedte. A test a földre esett.

Oguz ismét Pej hátán ült. Száguldott. Mintha ez az előbbi meg sem történt volna. Kardjai nyugodtak voltak. Megnézte őket. Nem izzottak.

Az előbbi emléke akkor is valónak tűnt. Már nem értett semmit.  

 

 

Oldal: A hun Isten kardja 40. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat