29. fejezet
Fiumé gyönyörű arca még a medvebőr palást alatt is vonzotta a katonák tekintetét, s szinte azonnal gyújtotta lángra gondolataikat valami kellemesebb szórakozás után vágyva. Így történt ez most is, s egy újonnan leigázott sereg magas rangú katonája állta útját a táltos papnőnek.
Fiumét a hun seregből szinte mindenki ismerte, s tudták szokásait. Többek mesélték már, hogy éjszakánként egy-egy alkalommal meglepte a kíváló harcosokat, s szerelemet osztott kérdés és elvárás nélkül. De esett már meg az is, hogy olykor ölt, ha kedve ellenére közelítettek nemes szándékkal lágyékához arra nem érdemesek.
A katona daliás termetét mutatva teljes valójában kihúzta magát, s erősen ragadta meg Fiumé jobb felkarját, majd húzta magához, de nem jól tette. A papnő bal kezében villant egy penge, melyet a borgőzös férfi lágyékához szorított, majd erősen felfelé húzta.
A penge hegye felszaladt a nadrág első vonalán, majd ahogy felhasította a bőrt, vér serkent a helyén.
A katona elengedte a papnő felkarját, majd kardot rántott, de már nem volt kire. A nő szemvillanás alatt eltűnt a tömegben.
Fiumé rövidíteni akart az úton, mely őt elválasztotta a forgószéltől, vagy legalábbis attól a helytől, ahol az csitulni látszott. Ezért is választotta a harci sátrak között vezető kanyargós utat, s vette bal kezébe pengéjét. Tudta, hogy a borgőzös katonák között nem tud harc nélkül átkelni, de most ölni nem akart. Azzal sok vesződség jár. Tempóján így nem sokat lassított, s egyetlen katona férfiassága bánta míg kiért a poros hadiútra.
Úgy számolt, nem sok előnye lehet Eszkamnak. Talán még eléri. Még erre emlékezett, miközben rohant, majd hirtelen a földre vetette magát az út mellett úgy jobbra. A kék villanás aztán suhant el felette, melyet még fél szemmel azelőtt látott, hogy egy hatalmas fa leszakadt kisebb ága zuhant a fejére, majd minden elsötétült körülötte.