25. fejezet

 

Eszkam látta, amint Oguz iramodik, karja kékségben meghosszabbodik, s előre csap. Ösztönösen húzta fejét, s csapta magát a földre a fa tövében, s jól tette. De milyen jól tette. A fa, mely mögött megbújt, s törzse annak volt vagy méteres, éppen háta vonalával egyezően hasadt meg, s újra hasadt, meg újra, majd kezdett lassan dőlni, de nem rá, hanem amerre a lombja húzta, úgy ferdén balra. Háromba szakadt az, ahogy volt.

Felnézett, s Oguzt látta, amint a legelő közepén olyan arasznyira a talaj fölött kéken izzó testtel lebeg. Egyhelyben, nem mozogva. Teste mellett az izzó égszínű kardok egyenesen lógnak. Lángnyelveik csak szikráznak. Hatalmas körben Oguz körül minden megsemmisült fél méternél magasabban. A mező túloldalán álló sátrak is, amelyek felé tartó rómaiak közül húsznak - vagy lehet többnek -, szerteszét heverő darabjai látszanak. A mező vörös a vértől. Testek darabjai mindenütt. A szörnyű csapástól, melyek érték azokat pillanat alatt, még estükben darabolta azokat a lángoló kard, vagy inkább Oguz. A mező másik felén álló sátrak is vörösek a vértől, pedig oda a római még nem ért el, mielőtt a halál igen.

Eszkam hangosan nyögött: - Ha Isten kardja jó, akkor mi a gonosz?!

A táltos látja, hogy a mező közepén a fiú karja zsugorodik. Lába a földre ér. A vöröslő sátrak felé fordul fejével, majd a földre rogy. Eszkam indul. Sebesen, ahogy tud. Érzi nagy a baj. Apja, Gorda szavai vízhangzanak fejében: - Fiam, ha aranymarkolatú kard jó az égből, melynek fénye kék, akkor Isten kardjának szellemét látod. Ha látod, Isten nem könyörből adá, hanem célja van vele. Akár gonosz, akár jó, célja kiismerhetetlen előtted, de követned kell azt, akinek hatalmat ád vele.

Oldal: A hun Isten kardja 25. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat