45. fejezet

 

Eszkam most felegyenesedett a fa mögül, ahol eddig ült és ott figyelte Horka és katonái emlékeit. Beavatkoznia nem kellett, mivel látta, hogy semmit nem észleltek a mezőn történtekből. Ez egy másik felderítő csapat, mely külön vált attól, mi elpusztult. A villanást sem látták.

-         Horka, aki otthagyta a táltos rendet, mert nem bírta a fondorlatot. Még a beavatás előtt. Kár érte. – motyogta maga elé Eszkam.

A táltos harcmodor, melyet Horka is elsajátított sokszor csodálatra késztette az ellenfelet, de megtanulni csak igen kivételes fizikummal rendelkezők tudták.

A gyermek életmód része kellett hogy legyen a folyamatos gyakorlás, hogy a test megjegyezze a mozdulatokat, s harci helyzetben ösztönszerűen működjön, így az elme külön úton harcolhatott. Bár a táltosok hite szerint ember ellen való a háború, hacsak célja nem magasabb rendű és nemes. 

Harcmodoruk lényege ennyi volt csupán, s mikor eme titkot felfedték bortól mámoros táltosok a katonáknak, azok mindig csak mosolyogtak, vagy hangosan nevettek.  

Számukra az elme csatája elmével csak szóbeszéd volt, tündérmese. Igaz, ki így keveredett harcba táltos pappal - akár papnővel -, az túl nem élhette, el nem mesélhette.

De Horka nem jutott el a beavatásig, így elméje bent nem csatázhatott, csak teste kint. Bámulatos volt ez is. 

 

Oldal: A hun Isten kardja 45. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat