28. fejezet

 

Eszkam remegve, aggódó tekintettel nézett a lába előtt heverő apró gyermekre, ki nem is hasonlított már az előbbi, kéken izzó, hatalmasnak tűnő valamire.

Agya vadul kattogott, ahogy a szerteszét heverő emberi maradványokat nézte. Tudta, Attila hamarosan érkezik, s a holtak rejtélye csak megborítaná a jelenlegi hadiállapothoz szükséges egyensúlyt.

Tennie kell valamit. Tekintetével túlélők után kutatott. A gyermek a lábába kapaszkodott, vadul szorította azt. Így nem tehet semmit. Nem tud közlekedni a kapaszkodó Oguzzal, de nem is viheti magával. Azt sem láthatja, amire most készül. Döntenie kell.

Ha meg akarja menteni a gyermeki agyat, annak tudatát, akkor most kell cselekednie. Nincs sok ideje, ha befolyásolni akarja Oguz emlékeit és védeni elméjét. Veszélyes, de nem tehet mást. Időt kell nyernie.

Legugolt Oguz mellé, majd táskájából egy üvegcsét vett elő. Mire most készült, azt eddig csak felnőtt harcosoknál alkalmazta csata után, hogy annak rémségei ne akadályozzák őket éltükben. Az abban lévő folyadékból mutató ujjára kent, melyet Oguz alsó ajkához érintett.

-         Ne félj Oguz. Ettől jobban leszel. Hagyd, hadd tegyen a nyelvedre.

A gyermek engedelmeskedett. Az édeskés íz, melyet érzett mindjárt elterelte a gondolatait, majd mintha varázsütés érte volna, hirtelen emlékei vissza repítették a rétre, Pej hátára. s csak vágtatott a mezőn. Izmai lassan elernyedtek. Már nem akart Eszkamba kapaszkodni, csak száguldani a mezőn Pejjel.

 

Oldal: A hun Isten kardja 28. fejezet
g.A.B. von Bowsky: A hun Isten kardja - © 2008 - 2024 - vonbowsky.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat